Tippverseny ~ 7. forduló

Csapatunk magabiztos győzelmekkel menetel a kupában és a bajnokságban egyaránt. A KLC fennállása óta először jutott be a Magyar Kupában a legjobb 64 csapat közé, a bajnokságban pedig meggyőző fölénnyel nyeri meccseit, bizonyság erre a 31-1-es gólkülönbségünk. Bajnoki ellenfeleink erőviszonyai átrendeződtek. Előző évben nagyon megizzadtunk, pontot alig szereztünk a Baja-Kalocsa párostól, most meggyőző eredménnyel kényszerítettük térdre mindkettőt. Egy éve könnyű falat volt a Bácsalmás, őket most az első fordulóban legyőztük, akik azóta veretlenek, így felértékelődik az a győzelmünk. Soltvadkert lesz következő ellenfelünk akik az előző évben a pofozógép szerepét töltötték be, most viszont legutóbbi négy meccsüket megnyerték, tehát jó kis meccsre van kilátás vasárnap a fagyi fővárosában. Aki teheti kísérje el a csapatot.

No de ez már a jövő, és ennek a jövőbeni fordulónak tippmagyarázatára Nitro-t sikerült felkérni. Ő hivatalból ott van minden meccsen, tehát testközelből ismeri a csapatokat, így bízunk benne, hogy jó segítséget kapunk tőle.

 

KHTK – Harta 3-0
A párharc még úgyis egyértelmű hazai sikert ígér, hogy a címvédő meglepőnek mondható vereséget szenvedett Baján. Nem is lesz meglepetés, a félegyháziak simán otthon tartják a pontokat.

 

Tiszakécske – Kunszállás 6-0
Nem lesz nehéz dolga a kécskeieknek sem, a sereghajtó örülhet, ha tisztes vereséggel távozhat. Nem biztos, hogy sikerülni fog.

 

Lajosmizse – Akasztó 1-1
Rendkívül kellemetlen ellenfél az újonc Lajosmizse, ezt már mi is megtapasztalhattuk, és noha nyerniük talán most sem sikerült, otthon egy pontra jók lehetnek. Az Akasztó amolyan sötét ló idén, hol pozitív, hol negatív meglepetést okoznak.

 

Soltvadkert – Kecskemét 1-4
Már csak az utóbbi két vadkerti kiruccanás miatt is ezt kell tippelnem, hiszen tavaly a bajnokságban, idén a kupában is ennyi lett a vége. Lényeg a győzelem, mindegy milyen különbséggel.

 

Kalocsa – Bácsalmás 0-2
Mindkét csapattal játszottunk, a Kalocsa több alapemberét is elveszítette, míg a Bácsalmás erősödött nyáron, nagy fegyvertény, hogy az első körben ott nyerni tudtunk. Sok múlhat azon, mennyi sérült térhet vissza a Kalocsába, ellenkező esetben sima vendég siker születik.

 

Jánoshalma – Baja 2-2
Amolyan helyi rangadó ez, ami miatt biztosan felszívja magát mindkét csapat. Az ilyen meccsek általában finom csontzenével átszőtt, feszült döntetlent szoktak hozni.

 

Kiskőrös – Kecel 3-1
Tipikus középcsapatokról van, sokat számíthat a hazai pálya az aktuális forma mellett. A Kiskőrös egyelőre stabilabbnak tűnik.

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

.

———————————————————–
Kis segítség a tippeléshez: az előző forduló eredményei, tabella és a formasorrend:
sc8-horz.

.

 A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kiskunfélegyháza – Harta
Tiszakécske – Kunszállás
Lajosmizse – Akasztó
Soltvadkert – Kecskemét
Kalocsa – Bácsalmás
Jánoshalma – Baja
Kiskőrös – Kecel

 

 

.

A heti tippjáték végeredménye:

screenshot-at-2016-09-25-190032

13 hozzászólás “Tippverseny ~ 7. forduló” bejegyzéshez

  1. Kiskunfélegyháza – Harta 3:0
    Tiszakécske – Kunszállás 6:0
    Lajosmizse – Akasztó 1:1
    Soltvadkert – Kecskemét 1:3
    Kalocsa – Bácsalmás 1:3
    Jánoshalma – Baja 2:3
    Kiskőrös – Kecel 2:0

  2. Kiskunfélegyháza – Harta 5-1
    Tiszakécske – Kunszállás 6-0
    Lajosmizse – Akasztó 1-0
    Soltvadkert – Kecskemét 0-6
    Kalocsa – Bácsalmás 1-4
    Jánoshalma – Baja 0-2
    Kiskőrös – Kecel 2-1

  3. Kiskunfélegyháza – Harta 5:0
    Tiszakécske – Kunszállás 9:0
    Lajosmizse – Akasztó 2:1
    Soltvadkert – Kecskemét 0:4
    Kalocsa – Bácsalmás 1:3
    Jánoshalma – Baja 1:2
    Kiskőrös – Kecel 2:1

  4. Kiskunfélegyháza – Harta 3:1
    Tiszakécske – Kunszállás 4:0
    Lajosmizse – Akasztó 1:2
    Soltvadkert – Kecskemét 2:3
    Kalocsa – Bácsalmás 3:0
    Jánoshalma – Baja 2:2
    Kiskőrös – Kecel 1:1

  5. Kiskunfélegyháza – Harta 3:0
    Tiszakécske – Kunszállás 7:0
    Lajosmizse – Akasztó 1:1
    Soltvadkert – Kecskemét 0:3
    Kalocsa – Bácsalmás 1:3
    Jánoshalma – Baja 0:2
    Kiskőrös – Kecel 2:1

  6. Kiskunfélegyháza – Harta 2:0
    Tiszakécske – Kunszállás 7:0
    Lajosmizse – Akasztó 1:2
    Soltvadkert – Kecskemét 0:4
    Kalocsa – Bácsalmás 1:3
    Jánoshalma – Baja 0:2
    Kiskőrös – Kecel 2:2

  7. Kiskunfélegyháza-Harta 3-0 Tiszakécske-Kunszállás 5-1 Lajosmizse-Akasztó 2-0 Soltvadkert-Kecskemét 0-5 Kalocsa-Bácsalmás 1-4 Jánoshalma-Baja 1-1 Kiskőrös-Kecel 1-0

  8. Kiskunfélegyháza – Harta 4:0
    Tiszakécske – Kunszállás 6:1
    Lajosmizse – Akasztó 3:1
    Soltvadkert – Kecskemét 3:2
    Kalocsa – Bácsalmás 0:3
    Jánoshalma – Baja 2:1
    Kiskőrös – Kecel 2:1

  9. Kiskunfélegyháza – Harta 3:0
    Tiszakécske – Kunszállás 4:1
    Lajosmizse – Akasztó 3:1
    Soltvadkert – Kecskemét 1:2
    Kalocsa – Bácsalmás 0:2
    Jánoshalma – Baja 1:1
    Kiskőrös – Kecel 2:1

  10. Kiskunfélegyháza – Harta 4-1
    Tiszakécske – Kunszállás 5-0
    Lajosmizse – Akasztó 0-0
    Soltvadkert – Kecskemét 0-4
    Kalocsa – Bácsalmás1-2
    Jánoshalma – Baja 1-2
    Kiskőrös – Kecel 1-1

  11. Khtk-Harta 3-0
    Tiszakécske-Kunszállás 7-1
    Lajosmizse-Akasztó 2-2
    Soltvadkert-Kte 0-5
    Kalocsa-Bácsalmás 2-1
    Jánoshalma-Baja 1-2
    Kiskőrös-Kecel 3-2

  12. Kiskunfélegyháza – Harta 3-1
    Tiszakécske – Kunszállás 5-0
    Lajosmizse – Akasztó 1-1
    Soltvadkert – Kecskemét 0-4
    Kalocsa – Bácsalmás 1-1
    Jánoshalma – Baja 0-2
    Kiskőrös – Kecel 2-1

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.