Tippverseny ~ M1- 25. forduló

forrás: miscgoal.com
forrás: miscgoal.com

A forduló után a bajnokság öthatod részén túl leszünk. Csapatunk még mindig versenyben a dobogóért, ugyanis Félegyházán botlott az előttünk álló Kalocsa, akik most szabadnaposak, tehát négy pontra megközelíthetjük őket.
Hartán a győzelem az egyedül elfogadható eredmény. Vendéglátónk a tabella végén található, ők szenvedték el eddig a legtöbb vereséget.
Soros tippírónk ata, aki a C szektor legfiatalabb tagja.
Eddigi eredményei váltakozóak, reméljük most jó tanácsokkal lát el minket.
Nézzük hogyan látja ő a fordulót:

 

Ezen a héten engem ért a megtiszteltetés, hogy beharangozzam a fordulót. Előre leszögezem, hogy az eredmények, amiket tippelek, 5 mp gondolkodás szüleményei. Felelősséget nem vállalok értük.

 

Kiskunmajsa – Kiskőrös
Kiegyenlített meccset várok, amit a vendégek megnyernek. 1-2

 

Tiszakécske – Kunszállás
Erre szokták mondani, hogy országos egyes. Jelen esetben megyei egyes. Kunszállás rapszodikus teljesítményt nyújt, nem tudja megszorongatni a bajnokaspiránst. 4-0

 

Kecel – Bácsalmás
Két középmezőnyben elhelyezkedő csapat meccse következik. Izgalmas meccsnek lehetnek szemtanúi a kilátogató szurkolók, sok helyzettel, de kevés góllal. 1-1

 

Baja Kiskunhalas
Úgy látszik ez egy ilyen forduló, hogy a középmezőnyben szereplő csapatok egymás ellen játszanak. A Baját erősebbnek érzem és ezért meg is nyerik a meccset. 3-1

 

Akasztó – Kiskunfélegyháza
Azt hiszem ezen a meccsen is csak a gólkülönbség a kérdéses. 0-4

 

Harta Kecskemét
Remélem, ismét egy gólgazdag meccset látunk, csak kevesebb hazai góllal, mint a legutóbbi idegenbeli meccsünkön. Azért halkan megjegyzem, hogy hazai pályán is szeretnénk már látni egy sok gólos meccset. 0-4

 

Jánoshalma – Soltvadkert
A Vadkert sok vizet nem zavar a bajnokságban. Néha 1-1 meccsre fel tudják magukat szívni, de a következő körben már nagyon nem megy nekik. Előző héten hazai pályán nagyon kikaptak és most is vesztesként hagyják el a pályát. 2-0

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

 

—————————————–

További segítség a tippeléshez az előző forduló eredményei, tabella, formasorrend:
Screenshot at 2016-04-24 19:05:12

Screenshot at 2016-04-25 15:33:09

 

 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kiskunmajsa – Kiskőrös
Tiszakécske – Kunszállás
Kecel – Bácsalmás
Baja – Kiskunhalas
Akasztó – Kiskunfélegyháza
Harta – Kecskemét
Jánoshalma – Soltvadkert

 

A heti tippjáték végeredménye:
Screenshot at 2016-05-01 19:00:40

11 hozzászólás “Tippverseny ~ M1- 25. forduló” bejegyzéshez

  1. Kiskunmajsa – Kiskőrös 0:1
    Tiszakécske – Kunszállás 3:1
    Kecel – Bácsalmás 2:0
    Baja – Kiskunhalas 3:1
    Akasztó – Kiskunfélegyháza 0:2
    Harta – Kecskemét 0:3
    Jánoshalma – Soltvadkert 2:0

  2. Kiskunmajsa – Kiskőrös 1-1
    Tiszakécske – Kunszállás 5-1
    Kecel – Bácsalmás 2:0
    Baja – Kiskunhalas 3:1
    Akasztó – Kiskunfélegyháza 1-3
    Harta – Kecskemét 0-4
    Jánoshalma – Soltvadkert 2-1

  3. Kiskunmajsa – Kiskőrös 0-1
    Tiszakécske – Kunszállás 3-0
    Kecel – Bácsalmás 2-1
    Baja – Kiskunhalas 2-1
    Akasztó – Kiskunfélegyháza 0-5
    Harta – Kecskemét 0-3
    Jánoshalma – Soltvadkert 2-1

  4. Kiskunmajsa – Kiskőrös 2:3
    Tiszakécske – Kunszállás 4:0
    Kecel – Bácsalmás 3:2
    Baja – Kiskunhalas 3:1
    Akasztó – Kiskunfélegyháza 0:3
    Harta – Kecskemét 0:3
    Jánoshalma – Soltvadkert 3:1

  5. Kiskunmajsa-Kiskőrös 1-2
    Tiszakécske-Kunszállás 6-0
    Kecel-Bácsalmás 4-1
    Baja-Kiskunhalas 3-1
    Akasztó-Khtk 1-3
    Harta-Kecskemét 0-4
    Jánoshalma-Soltvadkert 2-1

  6. Kiskunmajsa-Kiskőrös 1-1
    Tiszakécske-Kunszállás 6-0
    Kecel-Bácsalmás 2-1
    Baja-Kiskunhalas 3-1
    Akasztó-Khtk 1-3
    Harta-Kecskemét 0-3
    Jánoshalma-Soltvadkert 2-2

  7. Kiskunmajsa – Kiskőrös 0:1
    Tiszakécske – Kunszállás 3:0
    Kecel – Bácsalmás 2:1
    Baja – Kiskunhalas 3:1
    Akasztó – Kiskunfélegyháza 0:3
    Harta – Kecskemét 0:5
    Jánoshalma – Soltvadkert 2:0

  8. Kiskunmajsa – Kiskőrös 1-1
    Tiszakécske – Kunszállás 5-0
    Kecel – Bácsalmás 1-2
    Baja – Kiskunhalas 2-2
    Akasztó – Kiskunfélegyháza 0-2
    Harta – Kecskemét 0-5
    Jánoshalma – Soltvadkert 2-1

  9. Kiskunmajsa – Kiskőrös 1-1
    Tiszakécske – Kunszállás 3-1
    Kecel – Bácsalmás 1-0
    Baja – Kiskunhalas 2-2
    Akasztó – Kiskunfélegyháza 0-2
    Harta – Kecskemét 0-3
    Jánoshalma – Soltvadkert 1-1

  10. Kiskunmajsa – Kiskőrös 1-2
    Tiszakécske – Kunszállás 3-0
    Kecel – Bácsalmás 1-0
    Baja – Kiskunhalas 3-1
    Akasztó – Kiskunfélegyháza 0-2
    Harta – Kecskemét 1-4
    Jánoshalma – Soltvadkert 1-1

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.