Tippverseny ~ M1- 15. forduló

forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com
forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com

Utolsó őszi forduló következik, tehát ezután tavaszig eltesszük jósgömbünket.

Bíztatok mindenkit, hogy aki eddig nem mert belevágni a tippelésbe most kipróbálhatja. Nem kell mást tenni, csak a poszt végén látható meccs-sorrendben a várt végeredményeket be kell írni a lap alján található négyzetbe, megadni egy ímélcímet, egy fantázianevet, és már küldhetjük is a tippet.

Tegyétek próbára szerencséteket, mert itt nem veszíthet senki! Mondjuk nyerni sem lehet csak tapasztalatot, de az legalább adómentes. 🙂

Ezúttal Kovi-t sikerült megnyerni posztírásra. Korábban kérette magát, de miután vasárnap a meccsen pontosítottuk, hogy itt mindenki tudományosan ‘ex-has’ alapján írja a posztot ő is elvállalta végre eme nemes feladatot. Lássuk hát a zárófordulót:

 

Elöljáróban annyit, hogy amióta a drága labdarúgó szövetségünk konvergenciaprogramot hirdetett az NB1-re vonatkozóan, még a korábbiaknál is kevésbé tudom követni kedvenc csapatomat, a múlt heti meccs volt az első a szezonban, amelyre ki tudtam látogatni (bár legalább jó meccset választottam).  Szégyen vagy sem, még a saját keretünkkel sem igazán vagyok képben, nemhogy a megye többi csapatával, ezért tippjeim elsősorban a tabellán elfoglalt helyezésekből indulnak ki.  Mivel a tippversenyben az előkelő 11. helyet foglalom el a 13 játékosból, az alább leírtak tippelésnél való figyelembe vételét csak saját felelősségre javaslom 🙂

 

Kiskunmajsa – Kiskunhalas
Két, egymást követő csapat találkozója, ahol a tabellán hátrébb lévő csapat játszik odahaza, a háromesélyes meccsek csimborasszója.  Ilyenkor szoktam döntetlent tippelni, általában kevesebb, mint több sikerrel: 2-2

 

Tiszakécske – Kalocsa
Bár megyei szuper-rangadót a múlt héten rendezték, a hét rangadója címet megelőlegezhetjük ennek a meccsnek.  Bizonyos lelátói hangok (igazából az összes, amit az idén hallottam) az susogták, hogy idén a ’Kécske jut majd fel az NB3-ba, ennek fényében nem lenne meglepő egy hazai siker: 2-1

 

Kiskőrös – Soltvadkert
Az általam múlt héten látott Kiskőrös a meccs első tíz percét leszámítva elég harmatosnak tűnt, és bár a Soltvadkert csapatáról semmit nem tudok, a helyezésük alapján még így sem tartom valószínűnek, hogy akár csak meg tudnák szorongatni a hazaiakat: 3-0

 

Kecel – Kiskunfélegyháza
A keceli csapat az utóbbi két lejátszott meccsén rúgott gól nélkül maradt, és bár ez eddig mindkétszer pontot ért nekik, a listavezető ellen nem fog: 0-4

 

Harta – Akasztó
Kiesés elleni rangadó a javából (tényleg, hányan fognak kiesni egyáltalán?), ismét háromesélyes meccs.  Akasztó még nyeretlen, bár Harta Hősei se sokszor érezhették a győzelem ízét ebben az évadban.  Minden héten tippelek egy anti-papírforma eredményt, most érzésem szerint ez lesz az, és az Akasztói Arcok behúzzák első sikerüket: 1-2

 

Jánoshalma – Baja
Még egy jó háromesélyes meccs, itt talán a rutin dönthet: 1-2

 

Bácsalmás – Kecskemét
Ezt nem indokolnám különösebben: Csak a Kecskemét! 1-2

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

 

—————————————–

További segítség a tippeléshez az előző forduló eredményei, tabella:

12226875_910965902317970_194673632_n

 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kiskunmajsa – Kiskunhalas
Tiszakécske – Kalocsa
Kiskőrös – Soltvadkert
Kecel – Kiskunfélegyháza
Harta – Akasztó
Jánoshalma – Baja
Bácsalmás – Kecskemét

 

A hétvégi játék végeredménye:
Képernyőkép

12 hozzászólás “Tippverseny ~ M1- 15. forduló” bejegyzéshez

  1. Nitro tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 1-0
    Tiszakécske – Kalocsa 2-2
    Kiskőrös – Soltvadkert 3-0
    Kecel – Kiskunfélegyháza 0-2
    Harta – Akasztó 1-2
    Jánoshalma – Baja 1-3
    Bácsalmás – Kecskemét 1-1

  2. Diogenes tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 1:0
    Tiszakécske – Kalocsa 2:1
    Kiskőrös – Soltvadkert 3:0
    Kecel – Kiskunfélegyháza 1:3
    Harta – Akasztó 2:0
    Jánoshalma – Baja 1:2
    Bácsalmás – Kecskemét 1:2

  3. gremo tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 1:0
    Tiszakécske – Kalocsa 2:1
    Kiskőrös – Soltvadkert 4:0
    Kecel – Kiskunfélegyháza 1:3
    Harta – Akasztó 1:0
    Jánoshalma – Baja 1:0
    Bácsalmás – Kecskemét 2:2

  4. kalland tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 2-2
    Tiszakécske – Kalocsa 3-1
    Kiskőrös – Soltvadkert 3-1
    Kecel – Kiskunfélegyháza 1-3
    Harta – Akasztó 2-1
    Jánoshalma – Baja 1-2
    Bácsalmás – Kecskemét 1-2

  5. ata tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 1-3
    Tiszakécske – Kalocsa 2-0
    Kiskőrös – Soltvadkert 3-1
    Kecel – Kiskunfélegyháza 0-3
    Harta – Akasztó 1-2
    Jánoshalma – Baja 1-2
    Bácsalmás – Kecskemét 1-2

  6. nesquik tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 1-1
    Tiszakécske – Kalocsa 1-2
    Kiskőrös – Soltvadkert 1-2
    Kecel – Kiskunfélegyháza 1-3
    Harta – Akasztó 1-1
    Jánoshalma – Baja 1-2
    Bácsalmás – Kecskemét 1-1

  7. Sarah tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 1-1
    Tiszakécske – Kalocsa 1-0
    Kiskőrös – Soltvadkert 2-1
    Kecel – Kiskunfélegyháza 0-2
    Harta – Akasztó 1-1
    Jánoshalma – Baja 0-1
    Bácsalmás – Kecskemét 0-1

  8. Kiskunmajsa – Kiskunhalas 1-0
    Tiszakécske – Kalocsa 2-1
    Kiskőrös – Soltvadkert 4-0
    Kecel – Kiskunfélegyháza 0-2
    Harta – Akasztó 1-2
    Jánoshalma – Baja 1-3
    Bácsalmás – Kecskemét 0-0

  9. Koppány tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 1-1
    Tiszakécske – Kalocsa 2-1
    Kiskőrös – Soltvadkert 3-0
    Kecel – Kiskunfélegyháza 0-2
    Harta – Akasztó 1-2
    Jánoshalma – Baja 1-1
    Bácsalmás – Kecskemét 1-1

  10. fala tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 0-2
    Tiszakécske – Kalocsa 2-0
    Kiskőrös – Soltvadkert 1-0
    Kecel – Kiskunfélegyháza 1-3
    Harta – Akasztó 0-0
    Jánoshalma – Baja 1-3
    Bácsalmás – Kecskemét 0-1

    Peti tippjei:


    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 1-1
    Tiszakécske – Kalocsa 2-0
    Kiskőrös – Soltvadkert 2-1
    Kecel – Kiskunfélegyháza 1-3
    Harta – Akasztó 1-1
    Jánoshalma – Baja 0-2
    Bácsalmás – Kecskemét 1-2

  11. peket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
    Kiskunmajsa – Kiskunhalas 0-2
    Tiszakécske – Kalocsa 3-1
    Kiskőrös – Soltvadkert 1-1
    Kecel – Kiskunfélegyháza 0-3
    Harta – Akasztó 1-0
    Jánoshalma – Baja 1-3
    Bácsalmás – Kecskemét 0-2

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.