Gyakorlásnak tökéletes

Kedden játszottunk a Ligakupában a Debrecen ellen. Hazai pályán fogadtuk őket, és volt lehetőségem kimenni a találkozóra. Nem csalódtam a mérkőzésben, ugyan kevés helyzet volt, de a meccs tempója verte sok NB I-es bajnoki iramát. Mindkét együttes erős összeállításban lépett pályára, bár mi próbáltuk pihentetni legjobbjainkat. Ez elsősorban a védelmen látszott meg. Ja, és gyakoroltunk egy régi-új dolgot: a négy védős játékot.

Szóval mint fentebb említettem, mindkét együttes elég erős kezdővel lépett pályára. Ami így nézett ki:

1125698_Kecskemeti_TE - Debrecen
A két kezdőcsapat

A Debrecen kerete valamivel erősebb volt. Nagyon kíváncsi voltam az U19-es válogatott Balogh játékára, a Honvéd ellen remekül szállt be a mérkőzésbe. Először meglepett magassága, majd a hórihorgas támadó magasságához mért gyorsasága. Jó felépítésű játékos, nagy jövő várhat rá.

Nálunk Farkas Andris a kezdőben találta magát. Meglepő poszton szerepelt, Gyagyával ketten alkották a belső védőpárost. A 2. percben kiderült, ez a kombináció nem nagyon működik együtt, jókora szerencsétlenkedés után Balogh szerzett labdát az ötösünkön és tálalt Kulcsár elé, aki ugyan a bajnokságban egy rakat helyzetet szokott elpuskázni mérkőzésenként, most viszont szépen helyezett a hálóba Verebélyi mellett.

A gól után fölényben játszott a Loki. Sokkal többet birtokolták a labdát, mi pedig nem tudtunk mit kezdeni támadásban. Bekő gyorsabb labdajáratást kért játékosaitól, ami így is gyorsabb volt mint a Nyíregyháza ellen. Ennek ellenére akkor nyertünk, most kikaptunk…. Furcsa játék a futball.

A gólt leszámítva az első félidőben igazán nagy helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem, egyszer a menteni igyekvő Gyagya fejelt saját kapufánkra egy labdát, de Verebélyi olyan hidegvérrel nézte végig az esetet, hogy egy pillanatra sem aggódtam. Két dolgot megjegyeznék még erről a félidőről:

  1. Gréczi hihetetlen ütemben tudja megtolni a labdát a védők mellett. Elképesztő, hogy sokszor Debrecen szintű védők sem tudják megállítani. Azonban az igazi helye a szélen van, és igaza van Bekőnek – annak ellenére, hogy én mást hangoztattam ezelőtt – hogy nem játszatja bajnokikon. Képességileg lenne, posztilag nincs helye a mostani taktikánkban. Emellett Bebeto és Balázs nagyon egymásra talált a pályán.
  2. Pilipovics nem lesz Szavics utód. Kipróbáltuk, megpróbálta, de nem működik. Röviden ennyi.
Nagyot küzd Gyagya (forrás: kecskemetite.hu)
Nagyot küzdött Gyagya (forrás: kecskemetite.hu)

A második félidőben kicsit felpörögtünk, ehhez kellett Balázs Zsolti és Szavics beállása. Ebben a félidőben két kapufát sikerült lőnünk, az egyik Lovrics nevéhez fűződik, aki lényegében a szünetben állt be, a másik Gyagyához, aki szabadrúgásból találta el a keresztlécet. A csattanó a végére érkezett, újabb eladott labdánkat a Loki kegyetlenül kihasználta. Kulcsárt ugratták ki, aki nem hibázott, duplájával eldöntötte a három pont sorsát.

Sok következtetést nem kell levonni ebből a találkozóból. Egyrészt azok kaptak lehetőséget, akik kevesebbet szerepeltek eddig a bajnokságban. Igazából két nagyobb hiba okozta vesztünket, egyébként pariban voltunk a Debrecennel. Végre gyakoroltuk a négy védős formációt, ami a későbbiekben hasznára lehet a csapatnak. Sajnos támadásban ez nem jelentett nagy pluszt, sokkal több helyzetet nem tudtunk kialakítani, mint ötvédős rendszerben, viszont hátul sebezhetőbbek voltunk. Gyorsabb labdajáratással ezen lehet segíteni.

Zárógondolatként két mondatot Laczkóról. Örültem, hogy a kezdőben láthattam még akkor is, ha tőle egy kicsit szokatlan poszton játszott. Látszik rajta a meccshiány, de szerintem hamarosan utoléri magát, és nagy erőssége lesz csapatunknak.

UI: Igaz az előző bekezdésben zárógondolatról beszéltem, de nem felejtem el a Ligakupát sem. Jelenleg a „B” csoport harmadik helyén állunk négy ponttal. Kettő ponttal vagyunk lemaradva az első Békéscsabától, és ugyanannyi pontunk van mint a második Debrecennek. Nem nagy hátrány simán tovább lehet jutni, viszont ehhez hozni kell a kötelezőket.

Simán tovább lehet jutni (forrás: eredmenyek.com)
Simán tovább lehet jutni (forrás: eredmenyek.com)

2 hozzászólás “Gyakorlásnak tökéletes” bejegyzéshez

  1. A hazai bajnokikon akár még működhet is a 4-3-3, persze nem ilyen összeállításban. Farkas sajnos baromi gyenge, őt egyszer és mindenkorra el kéne felejteni. Ütemtelenül ugrik fel és elszáll a feje fölött a labda, kizárólag kapushoz passzol, alibit játszik, ráadásul földön is bizonytalan. Helyzetünk nem csoda, hogy nem volt, hiszen mindhárom középpályásunk alapvetően védekező játékos. Patvaros kőkemény, harcias, de az előre játéka a nullához konvergál. Eninful nagyon jó labdaszerző, sokat mozog, kéri a lasztit, de kulcspasszokat ő se tud adni. Pilipovic meg egy hatalmas talány nekem. Se támadásban, se védekezésben nem elég erős, csak úgy lézeng a pályán. Ha a két belső védőt kicseréljük Karanra és Vargára, akkor máris sokkal stabilabb lehet a védekezésünk. Középpályán ott lesz Szavke irányítani, elöl meg Bebeto sokkal fürgébb és mozgékonyabb, talán könnyebben megjátszható, mint a Csanád. A két szélén a Gréczi, Balázs páros jó lehetne, feltéve, hogy nem játszanak mélyen a tudásuk alatt. (Sajnos időnként előfordul). És akkor ott van a jolly joker Laczkó, aki balhátvédtől kezdve, bal szélső támadón át bármit tud játszani, akár még középpályást is. Összességében én látnék fantáziát ebben a 4-3-3-as felállásban, kérdés, hogy Bekő mennyire tartaná kockázatosnak megbontani az utóbbi meccseken jól bevált 5 (vagy 3) védős hadrendet.

    1. Egyetértek. Ahhoz hogy ne legyen egysíkú a játékunk két rendszert minimum ismerniük kell a játékosoknak. Remélem az önbizalomszerzés után, nálunk gyengébb játékerőt képviselő csapatok ellen alkalmazni fogjuk ezt a támadóbb felfogású szerkezetet.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.