Tippverseny # 4.- Gyengélkedőn …

forrás: facebook.com
forrás: facebook.com

 

Gyengélkedőn van csapatunk. Nem valóságban, csak átvitt értelemben. Három vereséggel kezdtünk, nagyon gyerekes hibákat ejtve. Ennél már csak jobb jöhet! Így reménykedik legalábbis sok lila vérű szurkoló.
Hajrá lilák!

 

Soros tippmagyarázónk Koppány, aki már előre jelezte, hogy nem zárja ki, hogy nulla pontos tippsort ír, mert annyira kiszámíthatatlan a forduló. Aki tippjeinek hisz tippeljen annak megfelelően, aki pedig nullpontos jóslatának hisz inkább az tippeljen ellene.
No lássuk akkor a medvét:


Jó kis forduló! Tele van bizonytalan meccsekkel, szinte minden meccs lehet döntetlen.
Ez a bajnokság ettől függetlenül eddig is eléggé kiszámíthatatlanul alakult, bár a tippjeimre inkább nem panaszkodom.

Kezdjük mindjárt egy semmitmondó meccsel, péntek esti randevú Felcsúton.
(Biztos rengeteg néző lesz a Pancho Arénában.):

 

Puskás Akadémia – Paks__0:0
A Csertői-csapat még gólt sem kapott, (tartsák meg ezt a jó szokásukat ebben az egy fordulóban,) a felcsúti gárda meg még nem győzött (ez is maradhat így). Aurél nagyon jól összerakta a paksi csapatot, bízom bennük legalább egy döntetlen erejéig. A meccs ezzel együtt háromesélyes.

 

Nyíregyháza – Videoton__0:2
A kispesti meglepetés-győzelem még nem jelent biztos fogódzót a tippelésben. Főleg, hogy az ellenfél a még pontot sem vesztő Videoton. Burcsa Győző neve számomra garancia a két piros-kék egyesület mérkőzésén a vendégek győzelmére. Bár a Vidi védelme is gólképes – elől-hátul egyaránt, ezúttal kapott gól nélkül hozzák a meccset.

 

Dunaújváros – Pápa__1:1
Az újonc két meccsen még gólt sem szerzett, a Pápa meg várakozás felett kezdte az idényt. Háromesélyes az összecsapás, egy ikszre jók lehetnek a hazaiak. Talán. Ha nem, akkor tévedtem. (Biztosabb lennék az ikszben (sőt!!), ha tényleg otthon játszhatnának és nem Fehérváron. Bár a fehérvári stadionból meg épp a vendégeknek vannak közeli és kellemetlen élményeik.)

 

MTK – Honvéd__2:1
Ha Pakson nem kaptak volna egy sima hármast, az MTK toronymagas esélyese lenne a fővárosi párharcnak. (Rangadónak nem nevezném…) A Honvéd valahogy nincs egyben. Kifuthat nekik persze egy-egy jobb eredmény, de Garami mester legénysége stílusosabb és jobb csapat. Szerintem.

 

forrás: dreamstime.com

 

Újpest – DVSC__1:1
Van egy olyan érzésem, hogy az Újpest idén egy kicsivel előbbre lép. Na persze a dobogótól még messze lesznek, de stabil középcsapat azért lehet belőlük. A Debrecen még nem fejezte be a kupaszereplést, talán a figyelmük még inkább Svájc felé irányul. Ezért adok némi esélyt a fővárosi lila-fehéreknek. Egy pontocskát kikaparhatnak maguknak.

 

Győri ETO – FTC__2:0
Tetszett a Fradi játéka a Chelsea ellen, de most a harapós kedvű győriekkel játszanak bajnoki pontokért. Zöld-fehér presztízsmeccs lesz a javából. Egyik sem a szívem csücske, talán a hazai pálya dönthet. Horváth Ferinek Fehérváron nem volt kedve humorizálni, tán most lesz.

 

Haladás – Pécs__1:0
A meggyengült Hali, vagy a Véberrel (szájkaratéban) erősített Pécs? Nekünk talán az lenne a legjobb, ha valami miatt le sem játszanák, viszont mindkét csapatot elmarasztalná és pontlevonással sújtaná az MLSZ. Na jó, csak vicceltem. 🙂 Amúgy egy unalmas meccset várok.

 

DVTK – KTE__3:1
Maradjunk a realitásoknál. A DVTK pénzügyi lehetőségei messze felülmúlják a KTE-ét. Ebből következően a játékosállományuk is annyival jobb. Otthon játszanak, nagyszerű közönség, fanatikus szurkolótábor előtt. Mi az, amibe kapaszkodhatnánk? Hát, pl. hogy semmi sem tart örökké, egyszer a legrosszabb széria is megszakad. Meg, hogy a labda gömbölyű. És hogy minden meccs más és más, egy meccsen bármi lehet. Na, ezt a meccset nem szeretném eltalálni…

 

forrás: koli7.uni-pannon.hu
forrás: koli7.uni-pannon.hu

 

Egy kis segítség a tippeléshez:

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el. A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után 2-3 percen belül a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt. A befejezett fordulók eredményeit tartalmazó táblázat ennek a lapnak a jobb fölső sarkában a legalsó linken található meg.

 

Egyszerűsített tippszelvény erre a hétre:

Puskás – Paks
Nyíregyháza – Videoton
Dunaújváros – Pápa
MTK – Honvéd
Újpest – Debrecen
Győr – Ferencváros
Haladás    – Pécs
Diósgyőr – Kecskemét

 

___________________________________
A heti játék végeredménye :
tipp_2014-2015_04_

34 hozzászólás “Tippverseny # 4.- Gyengélkedőn …” bejegyzéshez

  1. Puskás – Paks 1-1
    Nyíregyháza – Videoton 0-2
    Dunaújváros – Pápa 0-0
    MTK – Honvéd 1-1
    Újpest – Debrecen 1-2
    Győr – Ferencváros 1-1
    Haladás – Pécs 1-1
    Diósgyőr – Kecskemét 1-2

  2. Gremo pár nappal ezelőtt ‘netmentes’ területre távozott és engem kért meg, hogy közszemlére tegyem tippjeit.
    Íme:


    Puskás – Paks 1:1
    Nyíregyháza – Videoton 1:2
    Dunaújváros – Pápa 1:2
    MTK – Honvéd 1:1
    Újpest – Debrecen 0:2
    Győr – Ferencváros 2:1
    Haladás – Pécs 3:1
    Diósgyőr – Kecskemét 0:1

  3. Puskás – Paks 1-2
    Nyíregyháza – Videoton 0-2
    Dunaújváros – Pápa 0-1
    MTK – Honvéd 2-1
    Újpest – Debrecen 1-2
    Győr – Ferencváros 2-1
    Haladás – Pécs 1-1
    Diósgyőr – Kecskemét 1-1

  4. Puskás – Paks 2-1
    Nyíregyháza – Videoton 1-2
    Dunaújváros – Pápa 0-0
    MTK – Honvéd 1-0
    Újpest – Debrecen 0-2
    Győr – Ferencváros 2-1
    Haladás – Pécs 1-1
    Diósgyőr – Kecskemét 2-1

  5. Puskás – Paks 1-2
    Nyíregyháza – Videoton 0-2
    Dunaújváros – Pápa 0-1
    MTK – Honvéd 2-1
    Újpest – Debrecen 1-1
    Győr – Ferencváros 2-1
    Haladás – Pécs 0-0
    Diósgyőr – Kecskemét 1-1

  6. Puskás – Paks 1-2
    Nyíregyháza – Videoton 1-3
    Dunaújváros – Pápa 2-0
    MTK – Honvéd 1-0
    Újpest – Debrecen 1-1
    Győr – Ferencváros 1-2
    Haladás – Pécs 2-0
    Diósgyőr – Kecskemét 2-0

  7. Puskás – Paks 1-2
    Nyíregyháza – Videoton 0-2
    Dunaújváros – Pápa 2-1
    MTK – Honvéd 2-1
    Újpest – Debrecen 0-2
    Győr – Ferencváros 2-1
    Haladás – Pécs 0-2
    Diósgyőr – Kecskemét 1-1

  8. Puskás – Paks 1-1
    Nyíregyháza – Videoton 1-2
    Dunaújváros – Pápa 2-1
    MTK – Honvéd 1-1
    Újpest – Debrecen 1-2
    Győr – Ferencváros 0-0
    Haladás – Pécs 1-0
    Diósgyőr – Kecskemét 2-0

  9. Puskás – Paks 1-2
    Nyíregyháza – Videoton 0-3
    Dunaújváros – Pápa 2-1
    MTK – Honvéd 3-1
    Újpest – Debrecen 1-2
    Győr – Ferencváros 1-1
    Haladás – Pécs 2-1
    Diósgyőr – Kecskemét 3-1

  10. Puskás-Paks 1-0 Nyiregyháza-Videoton 1-1 Dunaújváros Pápa 2-1 MTK-Honvéd 3-0 Újpest-DVSC 2-2 Győr-FTC 2-1 Haladás-Pécs 0-1 DVTK-KTE 2-1

  11. Felcsút – Paks 1:1
    Nyíregyháza – Videoton 1:2
    Dunaújváros – Pápa 0:0
    MTK – Honvéd 2:3
    Újpest – Debrecen 2:2
    Győr – Ferencváros 1:1
    Haladás – Pécs 1:0
    Diósgyőr – Kecskemét 2:2

  12. Puskás – Paks 1-1
    Nyíregyháza – Videoton 1-2
    Dunaújváros – Pápa 2-1
    MTK – Honvéd 2-0
    Újpest – Debrecen 1-1
    Győr – Ferencváros 2-1
    Haladás – Pécs 1-0
    Diósgyőr – Kecskemét 2-0

  13. Puskás – Paks 1-2
    Nyíregyháza – Videoton 0-2
    Dunaújváros – Pápa 1-1
    MTK – Honvéd 2-1
    Újpest – Debrecen 0-1
    Győr – Ferencváros 2-1
    Haladás – Pécs 0-0
    Diósgyőr – Kecskemét 1-1

  14. Puskás – Paks 0-1
    Nyíregyháza – Videoton 1-1
    Dunaújváros – Pápa 1-0
    MTK – Honvéd 1-0
    Újpest – Debrecen 1-2
    Győr – Ferencváros 1-2
    Haladás – Pécs 3-0
    Diósgyőr – Kecskemét 2-0

  15. Puskás – Paks 0:2
    Nyíregyháza – Videoton 0:2
    Dunaújváros – Pápa 1:1
    MTK – Honvéd 3:2
    Újpest – Debrecen 1:0
    Győr – Ferencváros 2:2
    Haladás – Pécs 0:0
    Diósgyőr – Kecskemét 1:0

  16. Puskás – Paks 1-2
    Nyíregyháza – Videoton 1-2
    Dunaújváros – Pápa 0-0
    MTK – Honvéd 3-1
    Újpest – Debrecen 1-3
    Győr – Ferencváros 2-1
    Haladás – Pécs 2-2
    Diósgyőr – Kecskemét 2-1

  17. Puskás – Paks 0:1 – Remélem.
    Nyíregyháza – Videoton 0:2 – Legyen meg egy biztos kieső…
    Dunaújváros – Pápa 1:2 – Legyen meg egy másik kieső is…
    MTK – Honvéd 2:2 – A hazai pálya nem előny az MTK-nál…
    Újpest – Debrecen 0:0 – Ez a meglepi…
    Győr – Ferencváros 1:1 – Fradira SOHA!
    Haladás – Pécs 2:1 – A hagyományok miatt.
    Diósgyőr – Kecskemét 2:2 – Saját csapatom ellen SOHA!

    1. Nyíregyháza – Videoton 0-2
      Dunaújváros – Pápa 1-1
      MTK – Honvéd 2-1
      Újpest – Debrecen 1-4
      Győr – Ferencváros 2-1
      Haladás – Pécs 1-1
      Diósgyőr – Kecskemét 2-1

  18. Puskás – Paks 1-2
    Nyíregyháza – Videoton 0-1
    Dunaújváros – Pápa 1-1
    MTK – Honvéd 2-0
    Újpest – Debrecen 1-1
    Győr – Ferencváros 2-1
    Haladás – Pécs 3-1
    Diósgyőr – Kecskemét 0-1 🙂

  19. Puskás – Paks: 0-2
    Nyíregyháza – Videoton: 1-3
    Dunaújváros – Pápa: 1-0
    MTK – Honvéd: 2-0
    Újpest – Debrecen: 1-2
    Győr – Ferencváros: 2-2
    Haladás – Pécs: 1-1
    Diósgyőr – Kecskemét: 0-1

  20. Felcsút – Paks 1-0(nem a tudás miatt…)
    Nyíregyháza – Videoton 0-4
    Dunaújváros – Pápa 0-0
    MTK – Honvéd 2-3
    Újpest – Debrecen 2-1
    Győr – FTC 3-1
    Haladás – Pécs 1-2
    Diósgyőr – Kecskemét 1-2

  21. Nyíregyháza – Videoton 0-3
    Dunaújváros – Pápa 1-2
    MTK – Honvéd 2-1
    Újpest – DVSC 1-1
    Győr – FTC 2-1
    Haladás – Pécs 1-1
    DVTK – KTE 1-1

  22. sznot tippjei:


    Puskás – Paks 0:2
    Nyíregyháza – Videoton 0:2
    Dunaújváros – Pápa 1:1
    MTK – Honvéd 3:0
    Újpest – Debrecen 0:1
    Győr – Ferencváros 1:1
    Haladás – Pécs 1:1
    Diósgyőr – Kecskemét 2:1

  23. LeMaradt az első meccs:
    Puskás – Paks 1-1

  24. gedam tippjei:


    Puskás – Paks 1-1
    Nyíregyháza – Videoton 1-2
    Dunaújváros – Pápa 0-0
    MTK – Honvéd 2-1
    Újpest – Debrecen 1-1
    Győr – Ferencváros 1-1
    Haladás – Pécs 1-1
    Diósgyőr – Kecskemét 2-0

  25. Nem maradok pont nélkül, jeeeeeeeeee ! 🙂

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.