Tippverseny #21. – Blackjack

Huszonegyedik játékhetéhez érkezik a bajnokság, aminek tavaszi szezonját eredményesség és játék szempontjából is jól kezdtük, közepesen folytattuk, és gyengén zártuk.
Vasárnap javítani kell mindenben! Játékban és eredményességben egyaránt!

forrás: high-definition-wallpaper.com
forrás: high-definition-wallpaper.com

 

Az e heti tippek írására balogarpi vállalkozott.
Most is a tőle csöppet sem meglepő mindenmeccshazaikettőegy tippeket szállította számunkra. Egyszer már csak be kellene ennek is jönnie! 🙂
Lássuk, hogyan indokolja a tippeket:

 

Pápa – Haladás
Egyfolytában csodálkozom azon, hogy ez a két klub milyen jól szerepel a bajnokságban. Színtelen, szagtalan csapatok, és élvezhetetlenek a meccseik. Most meg egymás ellen… 🙂
A Pápát még fenyegetheti kissé a kiesés, a Haladás már elvan. Ezért, de csakis ezért úgy gondolom, hogy győznek a hazaiak 2:1-re.

 

Debrecen – Pécs
A Debrecen helyezése nem meglepő, bár ami itthon elég lehet a bajnokság megnyeréséhez, az nemzetközi szinten mit sem ér. A vendégek nagy meglepetésemre állnak az 5. helyen, ez a Lőrincz – Márton páros tudhat valamit. Debrecenben szoros meccsre számítok és nem zárok ki egy kisebb meglepetést sem, de maradok a papírformánál, azaz a hazaiak 2:1-es győzelménél.

 

Puskás Akadémia – Mezőkövesd
Újoncok csatája, mindkettőt a kiesés fenyegeti. A hazaiaknak jobb a játékoskerete, ugyanakkor ősszel Véberék nyerték a meccset. Szájkarate esetén Véberre fogadnék Benczéssel szemben, de a zöld gyepen a Puskás visszavág a kövesdi vereségért, az eredményt 2:1-nek tippelem.

 

MTK – Videoton
Ősszel a fehérvári társaság simán 2:0-ra győzött, de mostanra más szelek fújdogálnak a vendégcsapat háza táján. Inog a kispad rendesen José Gomes alatt. Lassan össze is roskad. Az MTK-nál nyugalom van, pedig a táblázaton egyedül a gólkülönbségük mutatja, hogy többre hivatottak. Nálam az MTK egy stílusos, jó csapat és ezt a tippemben azzal jelzem, hogy a hazaiak 2:1-es győzelmét prognosztizálom.

forrás: colourbox.com
forrás: colourbox.com

 

Honvéd – Kaposvár
Ez a Honvéd nem egy izmos alakulat, Rossi edző sem csodatévő, és ez kiderült a legutóbbi fordulóban, amikor szintén kiesőjelöltet fogadtak. Ebből kiindulva van esélye a Rákóczinak, de azért a győzelmük még ebben a kiszámíthatatlan bajnokságban is meglepetés lenne. Döntetlenekkel viszont nem mennek semmire a tisztes búcsún kívül. Nálam ez a meccs is 2:1.

 

Paks – Győr
Dacára a Kispesten szerzett pontocskának, ez a Paks az egyik kiesőjelölt. Az ETO viszont dobogóért küzdve megszerezte első bajnoki győzelmét Ferivel, ráadásul idegenben egy hatpontos meccsen. A papírforma szerint magabiztos győri győzelem van a kosárban, na de! Szerintem az atomváros csapata bizonyít Horváth Ferinek és nem fognak kiesni. Erre számítok, ezért a tippem: 2:1.

 

Újpest – DVTK
Délszláv párharc a kispadok tekintetében. A helyezések és a két klub anyagi viszonyait tekintve vendéggyőzelem várható, de én ebben a miskolci gárdában nem látok dobogós helyezést. Az UTE viszont lassan, de javul az edzőcsere óta, ezért 2:1-re veszem a mérkőzés eredményét.

 

KTE – FTC
Gondolom, lesz egy beharangozó. Talán több is. Ez Kecskeméten általában az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt meccse. Itt vannak előttünk 4 pontra. Nehéz lesz. Nagyon-nagyon nehéz lesz. Mindent bele, hogy meccs után ünnepelhessünk végre! Ha már eddig kitartottam a 2:1-es tippek mellett, én nem futamodok meg a végső győzelem elől! 🙂
Naná, hogy ez is 2:1. Uff! Én szólottam.

 

forrás: crs4rec.com
forrás: crs4rec.com

 

 

Egy kis segítség a tippeléshez:

 

A forduló után 20-30 perccel (amikor hazaérek a meccsről) a poszt végén látható lesz a heti verseny eredménye. Emlékeztetőül a pontozás szabályai:
2 pont – ha eltalálod a mérkőzés kimenetelét,
+1 pont – ha eltalálod a gólkülönbséget is,
+2 pont – telitalálatért.

 

Egyszerűsített tippszelvény:

Pápa – Haladás
Debrecen – Pécs
Felcsút – Mezőkövesd
MTK – Videoton
Honvéd – Kaposvár
Paks – Győr
Újpest – Diósgyőr
Kecskemét – Ferencváros

 

___________________

 

A heti játék eredménye:
tipp21

 

 

 

24 hozzászólás “Tippverseny #21. – Blackjack” bejegyzéshez

  1. Pápa – Haladás 1-1
    Debrecen – Pécs 2-0
    Felcsút – Mezőkövesd 1-1
    MTK – Videoton 1-2
    Honvéd – Kaposvár 2-1
    Paks – Győr 0-2
    Újpest – Diósgyőr 0-1
    Kecskemét – Ferencváros 2-1

  2. Pápa – Haladás 1:1
    Debrecen – Pécs 1:0
    Felcsút – Mezőkövesd 1:2
    MTK – Videoton 0:1
    Honvéd – Kaposvár 2:0
    Paks – Győr 1:2
    Újpest – Diósgyőr 1:2
    Kecskemét – Ferencváros 2:1

  3. Pápa – Haladás 1-2
    Debrecen – Pécs 3-1
    Felcsút – Mezőkövesd 2-1
    MTK – Videoton 1-1
    Honvéd – Kaposvár 3-0
    Paks – Győr 1-1
    Újpest – Diósgyőr 1-2
    Kecskemét – Ferencváros 1-0

  4. Pápa – Szombathely 1:1
    Debrecen – Pécs 3:1
    Puskás – Mezőkövesd 2:1
    MTK – Videoton 0:1
    Honvéd – Kaposvár 1:0
    Paks – Győr 0:1
    UTE – Diósgyőr 1:3
    Kecskemét – FTC 2:2

  5. Pápa – Haladás 2:2
    Debrecen – Pécs 2:1
    Felcsút – Mezőkövesd 2:1
    MTK – Videoton 1:2
    Honvéd – Kaposvár 5:1
    Paks – Győr 0:2
    Újpest – Diósgyőr 1:2
    Kecskemét – Ferencváros 2:1

  6. Pápa – Haladás 1-1
    Debrecen – Pécs 2-0
    Felcsút – Mezőkövesd 1-0
    MTK – Videoton 1-2
    Honvéd – Kaposvár 2-0
    Paks – Győr 1-2
    Újpest – Diósgyőr 0-2
    Kecskemét – Ferencváros 0-1

  7. Pápa – Haladás 0-0
    Debrecen – Pécs 3-1
    Felcsút – Mezőkövesd 2-1
    MTK – Videoton 2-3
    Honvéd – Kaposvár 1-0
    Paks – Győr 1-2
    Újpest – Diósgyőr 2-2
    Kecskemét – Ferencváros 1-1

  8. Pápa – Haladás 2-2
    Debrecen – Pécs 3-1
    Felcsút – Mezőkövesd 1-1
    MTK – Videoton 2-1
    Honvéd – Kaposvár 2-2
    Paks – Győr 1-3
    Újpest – Diósgyőr 1-2
    Kecskemét – Ferencváros 2-1

  9. Pápa – Haladás 0-0
    Debrecen – Pécs 3-1
    Felcsút – Mezőkövesd 1-1
    MTK – Videoton 2-1
    Honvéd – Kaposvár 2-0
    Paks – Győr 1-2
    Újpest – Diósgyőr 0-1
    Kecskemét – Ferencváros 1-2

  10. Pápa – Haladás 1-1
    Debrecen – Pécs 3-1
    Felcsút – Mezőkövesd 0-1
    MTK – Videoton 2-2
    Honvéd – Kaposvár 3-1
    Paks – Győr 1-2
    Újpest – Diósgyőr 0-1
    Kecskemét – Ferencváros 1-2

  11. Pápa – Haladás 0:0
    Debrecen – Pécs 2:0
    Felcsút – Mezőkövesd 1:1
    MTK – Videoton 2:2
    Honvéd – Kaposvár 3:1
    Paks – Győr 1:1
    Újpest – Diósgyőr 2:2
    Kecskemét – Ferencváros 1:1

  12. Pápa – Haladás 1-1
    Debrecen – Pécs 2-1
    Felcsút – Mezőkövesd 2-0
    MTK – Videoton 2-2
    Honvéd – Kaposvár 3-1
    Paks – Győr 0-1
    Újpest – Diósgyőr 3-2
    Kecskemét – Ferencváros 2-1

  13. Pápa – Haladás 1:1
    Debrecen – Pécs 1:1
    Felcsút – Mezőkövesd 1:1
    MTK – Videoton 1:1
    Honvéd – Kaposvár 1:1
    Paks – Győr 1:1
    Újpest – Diósgyőr 1:1
    Kecskemét – Ferencváros 1:1

    1. Most látom csak, hogy nem is vagyok olyan eredeti 🙁

  14. Pápa – Haladás 1-1
    Debrecen – Pécs 2-0
    Felcsút – Mezőkövesd 1-2
    MTK – Videoton 1-1
    Honvéd – Kaposvár 1-0
    Paks – Győr 0-2
    Újpest – Diósgyőr 1-2
    Kecskemét – Ferencváros 1-0

  15. Pápa – Haladás 0-1
    Debrecen – Pécs 2-0
    Felcsút – Mezőkövesd 1-1
    MTK – Videoton 0-2
    Honvéd – Kaposvár 2-0
    Paks – Győr 0-2
    Újpest – Diósgyőr 1-1
    Kecskemét – Ferencváros 0-1

  16. Pápa – Haladás: 1-1
    Debrecen – Pécs: 1-1
    Felcsút – Mezőkövesd: 1-1
    MTK – Videoton: 2-2
    Honvéd – Kaposvár: 1-1
    Paks – Győr: 1-1
    Újpest – Diósgyőr: 1-1
    Kecskemét – Ferencváros: 2-1

  17. Pápa – Haladás 1-2
    Debrecen – Pécs 2-1
    Felcsút – Mezőkövesd 1-1
    MTK – Videoton 2-1
    Honvéd – Kaposvár 3-1
    Paks – Győr 1-3
    Újpest – Diósgyőr 1-1
    Kecskemét – Ferencváros 3-1

  18. Pápa – Haladás 1-1
    Debrecen – Pécs 2-1
    Felcsút – Mezőkövesd 2-1
    MTK – Videoton 1-1
    Honvéd – Kaposvár 3-0
    Paks – Győr 1-2
    Újpest – Diósgyőr 1-2
    Kecskemét – Ferencváros 0-2

  19. Pápa – Haladás 0:0
    Debrecen – Pécs 3:0
    Felcsút – Mezőkövesd 1:1
    MTK – Videoton 0:2
    Honvéd – Kaposvár 2:1
    Paks – Győr 1:2
    Újpest – Diósgyőr 1:2
    Kecskemét – Ferencváros 0:2

  20. Pápa – Haladás 1-1
    Debrecen – Pécs 2-0
    Felcsút – Mezőkövesd 2-1
    MTK – Videoton 2-0
    Honvéd – Kaposvár 2-1
    Paks – Győr 0-2
    Újpest – Diósgyőr 2-1
    Kecskemét – Ferencváros 1-0

  21. Pápa – Haladás 3-2
    Debrecen – Pécs 0-1
    Felcsút – Mezőkövesd 2-2
    MTK – Videoton 1-1
    Honvéd – Kaposvár 4-1
    Paks – Győr 0-2
    Újpest – Diósgyőr 0-2
    Kecskemét – Ferencváros 2-2

  22. Pápa – Haladás 2-2
    Debrecen – Pécs 2-1
    Felcsút – Mezőkövesd 1-0
    MTK – Videoton 1-2
    Honvéd – Kaposvár 3-0
    Paks – Győr 1-1
    Újpest – Diósgyőr 0-1
    Kecskemét – Ferencváros 1-0

  23. Pápa – Haladás 1:1
    Debrecen – Pécs 3:2
    Felcsút – Mezőkövesd 2:1
    MTK – Videoton 1:1
    Honvéd – Kaposvár 3:1
    Paks – Győr 2:2
    Újpest – Diósgyőr 1:1
    Kecskemét – Ferencváros 2:2

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.