Revans

Tényleg elkezdődik? El sem hiszem. Sokáig böjtöltünk, de szombaton a mieink is belecsapnak a lecsóba. Hogy ez a csapat szempontjából mennyire jó, az már egy más kérdés.

20130810_1005_ko640
Nagyon kellene nyitásnak egy győzelem (forrás: nso.hu)

Azt tudtuk már a nyáron, hogy ez egy piszok nehéz szezon lesz és ugyan az ősz nem sikerült rosszul, cserébe a legutóbbi Ligakupa meccs aggodalomra ad okot. Ott szinte azzal a csapattal játszottunk, amelyik ősszel az alapot képezte, talán csak Vuki hiányzott, meg Forró helyett Farkas játszott kezdőként. Mélyütés volt az 5-1-es vereség és ebben a helyzetben csak abban bízhatunk, hogy a rossz főpróba után tökéletes előadás következik.

 

Statisztika

small_ktecimeruj0 (1)small_kovesd0Elővehetünk többféle statisztikát a meccs előtt, például, hogy ők otthon, mi meg idegenben nem vagyunk túl acélosak (a Kövesd 12. helyezett hazai pályán, mi meg idegenben állunk ugyanígy). Megemlíthetjük azt is, hogy mindkét csapat veretlenségi sorozatban van (még ha ez egy három hónapos szünet után viszonylag keveset ér is), a Kövesd három, mi négy meccs óta nem találtunk legyőzőre. Ők elég veretes névsor ellen érték ezt el, hiszen Debrecen-MTK-Győr, mi pedig Kaposvár-Honvéd-Puskás-Újpest sorozatot hoztunk (a Kövesd a három meccses sorozatát 7 ponttal zárta, mi a négy meccsesünket 6 ponttal). Ami azonban ezeknél fontosabb, hogy tőlük szenvedtük el az idei legnagyobb vereségünket, és az a 2-6 az egész bajnokság legnagyobb idegenbeli győzelme is a Kövesd szempontjából. Ezért kellene revansot venni, ezt kellene feledtetni.

Összeállítások

Ilyenkor nagyon nehéz megjósolni, hogy milyen csapatok futnak ki a pályára Mezőkövesden. A hazaiaknál az elmúlt három meccsből próbálok kiindulni, feltételezve például, hogy a Diósgyőr elleni Ligakupa meccsen már azok játszottak, akikre kiemelten számít Véber Gyuri. Így tehát az új szerzemények közül Vermes, Veliczky, Takács és Rajczi is könnyen a kezdőben találhatja magát. Nálunk is okoz fejtörést a csapatösszeállítás.  Bekő szépen összepakolta a szatyrot, amiben a boltból hozza haza a reggelit. Csakhogy egy hét alatt jött majd’ egy csapatnyi játékos, akiket még szintén be kellett dobálni a zacskóba, az kiszakadt, és most szépen lehet elölről kezdeni az egész pakolászást és én például nem ugrálok örömömben, hogy Szécsit, Buricsot, Eninfult bajnokin kell majd kipróbálni, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy kockáztassunk. A védelem azt hiszem adott, talán csak balbekkben lehet kérdés. Viszont, hogy előrébb ki fog játszani, az nagy kérdőjel. Vukaszovics szerintem még nincs kész egy tétmeccsre.

kövesdkte

Kulcsemberek

A hazaiaknál elsősorban Bognár István lehet kulcsember, már amennyiben ő játszik a jobb oldalon. Persze ez a szerep akkor értékelődik fel igazán, ha nálunk a balbekk posztján Farkas Andris  lép pályára, a felkészülési meccseken ugyanis az ő oldalán futottak az ellenfelek veszélyes támadásai. Tehát borzasztó fontos lenne, hogy Andris jó napot fogjon ki, különben már a kezdésnél nagy bajba kerülhetünk. Mellette Polekszicsre is nagy szükség lesz, ha a Kövesd olyan elánnal és intenzitással támad majd, mint Kecskeméten, ebben az esetben Karan is kulcsemberré léphet elő.

2014-02-27_164758
Kettejük párharca könnyen eldöntheti a meccset

Amire érdemes figyelni

Rajczi ellenfélként néz szembe a KTE-vel, érdekes lesz megfigyelni, hogy vajon mekkora lesz benne a bizonyítási vágy, igyekezni fog, vagy az elmúlt időszakban nálunk mutatott impotenciájába süllyed.

Vajon Bekő tudta-e ennyire rövid idő alatt orvosolni azt a problémát, hogy a két szélen botrányosan védekezünk, vagy Farkas/Forró és Póti kell, hogy vállalja azt a szerepet, amely miatt akár bűnbakká is válhatnak?

Darko tudja-e már az első meccsén bizonyítani, hogy miért emlegetik az egyik leghatékonyabb légiósként Magyarországon?

Edzők

Véber most is hozni fogja a tőle megszokott játékot, nyíltan, bevállalósan játszik majd a Kövesd, ami teret nyithat a kontráinknak, de ehhez sokkal pontosabbnak kell lennünk, mint amilyenek valójában mostanában vagyunk. Gyuri feladata, hogy a csapata minél többet birtokolja a labdát, ne engedjen minket gyors ellentámadásokhoz jutni.

640veber1
Véber György mutatja a Mezőkövesdnek a bennmaradáshoz vezető utat – írnák a Nemzeti Sportban…

Ha Véber Nagyúr nem vetkőzik ki magából, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy Bekő sem. Valószínűleg nem fogunk nekiesni a Kövesdnek, hanem igyekszünk megszervezni a védelmet. Na, ez eddig nem nagyon jött össze, borzasztó esetleges a játékunk, tehát az lehet még egy megoldás, hogy megpróbáljuk elrontani az ellenfél játékát, tördelni azt.  Nem vagyok túlzottan optimista, de borzasztóan kíváncsian várom a meccset…

bek
Bekő és a kabalasapka. Reméljük, nem ezen múlik…